A kiállítás a nagy sikerre való tekintettel november 15-20. között minden nap este 8 óráig látogatható!

KONTAKT – Keleti Éva fotói címmel szeptember 22-én nyílik a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállítása. A kiállításban a Prima Primissima Díjjal kitüntetett, érdemes és kiváló művész fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvétele látható. A fotográfiák eredeti negatívjait és diáit Keleti Éva 2015-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.​

Keleti Éva szakmai életútja három nagy részre tagolható: az első harmadban a Magyar Távirati Iroda fotográfusaként dolgozott, majd 1976-tól képszerkesztő, szerkesztő és fotográfus a meghatározó fontosságú kulturális lapnál, az Új Tükörnél, később a Színházi Életnél. Megszűnésük után képügynökség vezető. Mindeközben fokozatosan vált a magyar fotográfiai közélet meghatározó alakjává – többek megfogalmazása szerint – a magyar fotográfia nagyasszonyává. Munkássága elsősorban a magyar kulturális élethez, kiemelten a magyar színházi fényképezéshez köthető. Mára már ikonná vált felvételeinek sokaságát őrzi az MTVA-MTI hatalmas archívuma.

2015-ben Keleti Éva munkássága második korszakának, 1976 után készített felvételeinek eredeti negatívjait, diáit - nagy többségük egyetlen egyszer sem publikált - a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Az 1226 riport több mint kilencvenezer kockából áll! Gazdag tárháza a rendszerváltást megelőző és követő éveknek, amelynek jelentősége az idő múltával csak egyre növekedni fog, hiszen a múzeum újra és újra előveszi majd, értelmezi és különféle utakon a közönség számára láthatóvá, megismerhetővé és ismertető erejűvé teszi e felvételeket. Ma még feltáratlan információk lesznek megismerhetőek, a felvételek történeti, fotótörténeti kapcsolatai lassan bontakoznak majd ki, az egymást követő korszakok vizsgálódó szeme, kíváncsisága, érdeklődése mentén.

Keleti Éva szeretetteljes, a szépet kereső, az alkotót és alkotását tisztelettel megörökítő művészi felvételei kincsek az utókor számára. “Izgalmasak a képek - történelmet lehetne tanítani a tanulmányozásukkal!” - írta egy látogató 2011-ben rendezett kiállításának vendégkönyvébe. Mi is így gondoljuk, s teszünk majd érte!

KONTAKT - Keleti Éva fotói

A Magyar Nemzeti Múzeum időszaki kiállítása

Kurátor: Szarka Klára fotótörténész, az életmű gondozója

Múzeumi kurátor: Lengyel Beatrix történész-muzeológus

Helyszín: Pulszky-terem Időpont: 2016. szeptember 22-től november 20-ig

Kísérőrendezvények:
 

Keleti Éva tárlatvezetései - A PROGRAM MINDEN IDŐPONTJA BETELT, A JELENTKEZÉS LEZÁRULT!

Kedden 17 órától, szerdán 11 órától várunk mindenkit tárlatvezetéseinken, ahol egy színházrajongó történetein keresztül elevenednek meg Keleti Éva fotói

 

Celeb vagy csillag? Zétényi Lili, a La Femme főszerkesztője beszélget vendégeivel az 1980-as évek magyar színházainak csillagairól, sztárkultuszáról. 2016. november 13. Részletek

Finisszázs, meglepetés filmvetítéssel: 2016. november 20. Részletek